A Kroda Kft. vállalja, hogy projektvezetőként részt vesz a pályázatok elkészítésében,
amely az alábbi szolgáltatásokat tartalmazza:

 

  • Pályázatfigyelés
  • Pályázati ötletek kidolgozásában való közreműködés
  • Forrásoldal összeállítása
  • Pályázatírás
  • Közbeszerzés komplett lebonyolítása
  • Közreműködünk az Irányító Hatósággal, illetve a közbeszerzésen nyertes kivitelezővel történő szerződéskötésben
  • Műszaki ellenőrzés
  • Pénzügyi elszámolás elkészítése
  • Utólagos monitoring jelentések elkészítése

Pályázatfigyelés:

Az Önök által megadott információk alapján kollégáink az aktuális pályázatok közül az Önök elképzeléseihez illeszthető pályázatokról egy rövid, a legfontosabb feltételeket tartalmazó kivonatot küldenek át a választott módon (e-mail, fax, levél). A kivonatban való tájékoztatás előnye, hogy nem halmozzuk el a kapcsolattartót – akár 30-40 oldalas – pályázati felhívásokkal, amelyekből csak nehézkesen, jelentős időráfordítással deríthető ki, hogy az adott pillanatban valóban akarnak-e azon a pályázaton indulni vagy sem. Ha a kivonatban található információk felkeltik érdeklődését, akkor kerül sor a pályázati tanácsadásra.
A pályázatfigyelési szolgáltatásunk ingyenes.

Pályázatírás:

  • a projekt kidolgozása
  • pályázatok kiválasztása (ROP, Környezetvédelmi és Energia OP /KEOP/, Gazdaságfejlesztési OP /GOP/, TÁMOP, TIOP /=HEFOP/, AVOP stb.)
  • a pályázati kiírás értelmezése,
  • szemle a beruházás helyén,
  • egyeztető tárgyalások lefolytatása a Megbízóval, a tervezővel, különös tekintettel a beruházás műszaki tartalmára és a költségvetésre,
  • adatbekérések összeállítása,
  • adatok értelmezése, vizsgálata,
  • üzleti terv elkészítése,
  • a pályázat komplett összeállítása, az előírt példányszámban történő elkészítése, postára adása

Sikeres pályázat esetén:

  • Előkészíti a pályázat kiírójával történő szerződéskötést.
  • A pályázat kiírójával történő kapcsolattartásban tanácsadóként segíti Megbízót, az esetleges módosítások, kérelmek benyújtását előkészíti.
  • A beruházás szerződésszerű megvalósításának figyelemmel kísérése, szükséges egyeztetések lebonyolítása, javaslatok megtétele a Megbízó, kivitelezők, műszaki ellenőrök és a pályázat lebonyolítására kijelölt hatóság között.
  • A projekt megvalósításának időtartalma alatt a pénzügyi elszámolások és szakmai beszámolók elkészítése, monitoring feladatok ellátása.

A közbeszerzés lebonyolítása:

  • közbeszerzéshez kapcsolódóan tanácsadást nyújt
  • elvégzi a közbeszerzési eljárás előkészítő munkálatait
  • kiválasztja az eljárás módját
  • elkészíti az ajánlati felhívást
  • kiválasztja és összeállítja a bírálati szempontokat
  • szükség esetén részt vesz a Bíráló Bizottságban
  • lebonyolítja az eredményhirdetést
  • a nyertes ajánlattevővel megkötendő szerződés közbeszerzési véleményezése

Műszaki ellenőrzés (igény esetén)

Tekintettel arra, hogy a cégünknek nincs jogosultsága, ezért alvállalkozóval megkötött szerződés alapján végezzük el, annak érdekében, hogy a teljes folyamat egy kézbe, egy felelősségvállalásba kerüljön.

Pénzügyi elszámolás, monitoring

Projekt előrehaladási jelentések, kifizetési kérelmek, indikátorjelentések, szerződésmódosítások, pénzügyi beszámoló, zárójegyzőkönyv, projekt fenntartási jelentések elkészítése.